Az élet bizony néha produkál meglepetéseket....
Nem gondoltam volna, hogy 57 évesen újra álláskeresővé leszek.
De úgy alakult, hogy leépítés miatt megint a földön találtam magam.
Megszámlálhatatlan jelentkezést küldtem el a szélrózsa minden irányába a legváltozatosabb munkakörökre.
Persze visszajelzés nem nagyon jött, szinte kizárólag csak jutalékos lehetőségeket kínáltak.
Ettől azért nem párásodott be a szemem az örömtől, mert akkor inkább maradok a kaptafánál azaz az ingatlanozásnál.
Tegnap végre megcsörrent a telefonom, állásinterjúra hívtak egy üzletbe.
Viszonylag elfogadható bér volt megjelölve a hirdetésben, így elmentem. Az első hideg zuhany akkor ért, amikor a megadott időpontra negyed magammal érkeztem....Úgy gondolom, hogy egy munkaadó fejenként 10 percet rááldozhatna az életéből, ha lojális alkalmazottat szeretne találni....Majd folytatódott a meglepetések sora azzal, hogy a vevőtérben fennhangon folyt a "kihallgatás". A megkeseredett szerencsétlen állás vadászok, egymás előtt vallhattak arról, miért is nincs jelenleg munkájuk, és milyen áldozatra lennének hajlandóak a vágyott pozíció elnyeréséért.
Már csak a kíváncsiság tartott ott. Persze hamar kiderült, hogy minimálbér, hogy a próbaidőre kaució letétele szükséges, ha ez idő alatt felmond valaki, akkor ez elvész....
Szabadságra egyhuzamban maximum egy hetet lehet menni, ha a vevő ellop valamit,levonják a fizetésből, szóval minden felelősség és kár csakis a szerencsétlen rabszolgára hárul.
A munkarendről csak annyit, hogy kétnaponta 14 óra, kéthavonta leltárkor természetesen túlóra.
Az egyetlen pozitív tapasztalat, hogy alig távolodtam el a tetthelytől, már jött a visszajelzés: engem választottak!
Nos, megköszöntem a lehetőséget!
