A fogalmak csak egymáshoz képest léteznek.
Hogy lehetne valaki magas, ha nem lenne egy másik, aki viszont alacsony? És a szép szál focikapus egyből törpévé válna, ha egyébként három méteres srácok szaladgálnának a pályán.
Az okos, művelt ember is csak úgy csillogtathatja a tudását, hogy bizony élnek közöttünk oktondiak is.
Nincs kellemes a kellemetlen nélkül, értelmezhetetlen a jóság, ha sosem találkoztunk gonoszsággal.
Tudnánk-e, hogy ki sovány, ha nem látnánk sosem kövéret?
Épp ezért vajon jogos-e egyik vagy másik tulajdonság felmagasztalása, ha nem is létezhetne a párja nélkül?
És mi történik, ha addig nem tudjuk értékelni a tökéletest,amíg nem volt részünk kirándulni a pokolban?
Semmi sincs külön....
