Van, hogy az ember nagyon vár egy találkozást,elképzelni sem tudja,hogy ne legyen maradéktalanul tökéletes...
Ám amikor megtörténik, egycsapásra összetörik a festett kép,és a helyén csak a mély seb sajog...
Mikor abban a hitben élsz, hogy valakivel eltéphetetlen szál köt össze... Hogy nem történhet olyan,ami csorbítja az egymáshoz fűződő mély szeretetet...Hogy Te is az vagy neki,mint ő neked....
És akkor egyszer csak a szavaid nem találják a másik szívét....a szemében nem látod a csillogást,ami eddig csak a tiéd volt...és,tudod,már semmi nem lesz olyan többé,mint korábban!
És semmi nem hozza vissza a múltat,a puha karokat,amik öleltek téged,a pillantást,ami megerősített,hogy az egyetlen vagyok,aki minden bánatát,gondját elűzheti!
Már nincs szüksége rám. Nem örül nekem.
És az én szívem összetört, amit semmi nem ragaszthat össze már.
De a sok apró darabkával külön-külön is,de annál is erősebben csak azt kívánom,Ő legyen boldog,és úgy szeressék,ahogy én még most is,így is SZERETEM!
