Elmúltam 50.....
Láthatatlan vagyok. Milyen régi vágya ez az embernek,és láss csodát,mára sikerült elérnem.
A legnagyobb titokban térhetek be néhány üzletbe és már a benzinkútnál sem rohan segíteni az ott dolgozó fickó, még a borravaló reményében sem.
Mikor igazán "formában" vagyok nem mosolyog rám egyetlen szembejövő sem.
Még véletlenül sem tegeznek , kivétel az IKEA...
Ha a gyógyszertárban terhességi tesztet veszek, nem feltételezik,hogy saját részre teszem.
Bérlet vásárlásakor, többnyire megkérdezik, hogy nyugdíjast váltok-e.
Senki nem csodálkozik a születési évem hallatán, legfeljebb azon, hogy még élek.
Állásinterjúkor még az igazán buzgó Hr-sek sem kérdezik meg, hogy képzelem a jövőmet a cégnél tíz év múlva.
Hiába berzenkedem a "mit tetszik kérni" szófordulattól, ideje beletörődnöm.
Bókot a múlt században kaptam utoljára.
Megöregedtem, de annyira nem,hogy a villamoson átadja a helyét a fordítva tartott újságjába temetkező...
Pár évvel fiatalabbak sajnálkozó pillantása mögött észreveszem az örömöt, amit az "addig még van pár jó évem" érzete vált ki.
Mikor 16 éves voltam, elképzelhetetlennek tűnt már az is, hogy egyszer kettessel kezdődik majd az éveim száma. Sebesebben közelítem már a 60-t is, mint azt valaha gondoltam.
Valahol olvastam, hogy a minden kornak megvan a szépsége, egyszerűen hazugság.
Pedig kénytelen az ember megtalálni a tovatűnő éveiben is a jót, mert az idő múlását sem megállítani, sem elkerülni nem lehet.
Még a fiatalokra is ez vár, akik ma még olyan messzinek érzik az öregkort.
Még lobog bennem annyi tűz, hogy erőfeszítéseket tegyek a talpon maradásra.
Reggelente tornázom, másnaponta futok. Így sikerül beleférni a régi nadrágokba,ami egyre kevésbé hiúsági kérdés,inkább praktikusság.
Festem a hajam. Kenem az arcom. Sminkelek. Kinek? Minek? Magamnak.
Próbálok új dolgokat tanulni, hogy az agyam se tunyuljon el.
Lassan nem kell majd a fogfehérítésre költenem, elég lesz a protézist lecserélni újabbra.
Nyugodtan kiszaladhatok a boltba kinyúlt maci-naciban, tollseprű hajjal,kifestetlenül,,mert a különbséget úgysem nézi senki.
Megengedhetem magamnak, hogy kialvatlan legyek, mert az a plusz 10 év az arcomon, már nem oszt, nem szoroz.
És eszemben sincs plasztikai beavatkozásra áldozni vagyonokat, hogy messziről ordítson rólam, hogy nem tudok megbarátkozni a korommal.
Soha olyan fiatal többé nem leszek,mint ma, hát ha semmi másnak,pusztán ennek is lehet örűlni...
