Visszakapni, ami mindig is a tiéd volt és örökre az marad?
Mégis van-e nagyobb boldogság, mint azt a kincset újra magadénak tudni,ami mindennél fontosabb?
Nincs kapcsolat, amit néha ne árnyékolna be az élet fellege. Nincs szeretet, amely ne kapna sebet, bár sajgón is ugyanolyan mély, és óvó.
Nem gondolkozhatunk mindenről egyformán, nem lehetünk mindig ugyanolyan elfogadóak.
De az a kötelék, ami egy édesanya a gyermeke között van, eltéphetetlen.
A testemben hordtam, véremmel tápláltam.
Én életet adtam, ő cserébe napfényt hozott az életembe, anyává tett.
Vigyáztam első lépéseit, zeneként hallgattam csilingelő hangját. Vigasztaltam, ha szomorú volt, és vele szárnyaltam, ha öröm érte.
Minden csalódása nekem ezerszeresen fájt! Minden sikere letörölhetetlen mosolyt varázsolt az arcomra!
Neveltem magától értetődően és mindeközben ő ugyanúgy formált engem.
Miután átlépte a felnőttkor kapuját csak messzebbről figyelhetem minden rezdülését.
Ha nincs is velem, érzem, ha valami bántja. Ha szüksége van rám, repülök!
Szerencsés vagyok, mert ez a varázs háromszorosan az enyém lehet!
Lehet néha kis félrefordulás a részükről,de én mindig kitárt szívvel várom őket!
