Belegondoltatok már, hogy életünk során hányféle kapcsolatban létezünk?
Először, mint gyermek kötődünk a minket gondozóhoz. Szerencsés esetben az édesanyánkkal való viszonyunk olyan útravaló az életünk során, ami kellő önbizalommal és határozottsággal vértez fel a kritikus helyzetek megoldásához.
Későbbi éveinkben jönnek sorra a barátnők, barátok, iskolatársak. Minden új közeg újabb ismerettségeket is hoz. Jönnek-mennek az emberek, kevesen maradnak mellettünk a változások ellenére.
És utána a szerelmek. Hosszabb-rövidebb ideig párunkká választunk valakit, akire talán évek múlva már csak halványan emlékszünk. Pedig voltak pillanatok, mikor mindenkinél fontosabbnak hittük.
És gyerekeink születnek. Akik meghatározzák érkezésük pillanatától a jövőnket. Akiket teljes szívünkkel, minden érdek nélkül szeretünk.
De egyvalami nem lehetséges. Ezek az ember halmazok nem átjárhatóak. A Szülőnkből sosem lesz barát, és gyermekünk nem válhat a párunkká.
Ezért van, hogy bizonyos kapcsolatok nem konvertálhatóak más közegbe, mert többé nem működnek, mert ott már erőtlenné,üressé válnak.
Elhamvadnak.
