Gyakran elmélkedem arról, vajon mi is a boldogság? Egy állapot, vagy csupán egy-egy pillanat?
Mindenki szeretné elérni, ezért tűr, küzd és kel fel reggelente.
Keressük, kutatjuk, reméljük.
Úgy gondoljuk, ha valami beteljesül az életünkben, akkor a miénk lesz.
Mikor valóság lesz, ami addig vágy volt, rájövünk, még ez sem az.
Újabb és újabb elérendő célt tüzünk ki és mikor átszakítjuk a szalagot, ott sem találjuk meg a katarzist.
Mi hát a boldogság? A beteljesült álom? Vagy az odáig vezető út? És hol van? Bennünk? A párunkban? Mi hozza el? A gazdagság? A szerelem? A szerencse? Vagy mindez együtt?
Próbálok mindent békésen és pozitívan látni. Szinte már gyermeki lélekkel mindenben inkább a jót észrevenni csak.
Egyik kedves kolléganőm fogalmazott úgy, hogy "fordítva ülök a lovon". Mondta ezt arra, amikor a korábban ígért javadalmazás helyett, csak jóval kevesebb lett a bérem a próbaidő alatt,az első megrázkódtatást követően,egy, a helyzetre szabott ideológiával, még különösen szerencsésnek is éreztem magam. Jelesül,úgy fogtam fel a helyzetet,hogy ahelyett,hogy egy borsos árú tanfolyamon kellene elsajátítanom,egy bonyolult vállalatirányítási rendszert,még fizetnek is érte...
Hitem szerint tehát a felhőtlen öröm, a mély megelégedettség csakis belül keresendő.
Ott bújik a lelkünkben, és ha elég csendben figyelünk, meghalljuk az égi zenét, ami csakis nekünk szól!
Nem akarom magamat sanyargatni, a napi bosszúságokon tépelődni, ennél rövidebb a létem itt a Földön.
Inkább békében élek önmagammal és ettől lassan elérem azt az állapotot, amiről, azt gondolom, hogy megérkeztem és jó itt.
