20-s éveim elején, a jövőt tervezgetve mindig úgy képzeltem fiaim lesznek. Igazi rosszcsontokra vágytam, huncut és pajkos srácokra.
Az első fiam születésekor 25 éves voltam, a másodiknál 29.
Minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Az idősebbik,hallgatag,sokszor komoly,de bevállalós és mindent kipróbáló,a fiatalabb nagy dumás,amolyan csibész fajta.
Fiatal koromban biztos voltam benne, hogy egy kislánnyal nem is tudnék mit kezdeni. Mégis...
Sokszor egy sampon reklám is meghatott, mikor a hosszú hajú lánykák szaladtak a virágos mezőn...
És a vágyakozás egyre csak nőtt...
33 éves voltam, mikor újra terhes lettem. Ijesztő volt belegondolni milyen lesz majd három gyereket nevelni. Ugyanakkor boldog voltam és izgatottan vártam a kicsi érkezését. Az ultrahangos vizsgálatokon nem lehetett egyértelműen látni milyen nemű a baba. Mikor megszületett és kiderült, hogy lány, határtalanul boldog voltam.
A kórházban csodájára jártak, olyan szép hosszú fekete haja volt.
Az első perctől kezdve különös kötődés alakult ki köztünk. Nem jobban, csak másképp szerettem őt, mint a fiúkat. Imádtam öltöztetni,fésülgetni. Talán a női sors volt a kapocs, a magam folytatását láttam benne.
Az első évek nem voltak felhőtlenek. Sírós és elkényeztetett apró hölgy volt. Minden éjjelt ébren töltöttünk többnyire kettesben három éves koráig. Ahogy lehetett, már együtt tornáztunk. Bízom benne, hogy ezzel sikerült egészséges életre nevelni. Éjszakákat beszélgettünk át, kezdve a sulis, barátnős történésektől,az első szerelmi csalódáson át,a felnőtté válás nehézségéig. Jó lenne, ha valóban nem lennének titkai és mindent elmondana nekem.
Vajon mindez kellett ahhoz, hogy ma ő legyen, aki a legközelebb áll hozzám?
Büszkén mondhatom, hogy egy rendkívül melegszívű, kedves, empatikus a testvéreit és szüleit tisztelő, szerető ember vált belőle. Nem ítél, igyekszik elfogadó lenni.
Azt mondják a hozzáértők, hogy nem helyes "haveri" kapcsolatban lenni gyermekünkkel, mert elbizonytalanítja. Sokkal erősebb támogatást kap,ha szigort és határozottságot érez bennünk.
Nem tudom...Lehet.
Ő és én mégis lelki társak is vagyunk.
És számíthat rám. Mindenben. Amíg csak élek!
