Nem minden egyszerű,nem mindig könnyű....
Történt, hogy a hosszú évekig titkolt szerelem végre vállalt kapcsolattá érett. A sorsunk úgy döntött, próbára tesz mindkettőnket igen hamar.
Karácsony előtt hármasban indultunk egy ígéretes garmischi túrára. A kislányom is velünk tartott. A második esti vacsora után rosszul lettem. A zsíros haxe után elfogyasztott 2 pohár vörösbor nem indokolta azt a kómás állapotot, amibe rövid idő alatt kerültem. Szirénázó mentő, kórházban töltött éjszaka után indultunk hazafelé. Mindenkit foglalkoztat, vajon milyen lehet a halál. Nehéz elfogadni, hogy egyszer csak nem vagyunk. Mindaz, amit énünk jelent,a gondolataink,érzéseink köddé válnak,vagy tovább léteznek egy másik dimenzióban? Én a teljes megsemmisülést éltem át. Először azt, amikor bár tudtam, hogy rosszul vagyok, de már nem fájt,nem érdekelt,mintha valaki mással történt volna mindez. Utána meg a valaha tapasztalt legmélyebb sötétséget, a fekete semmit!
Az emlék félelmetes a számomra, a mai napig nem szívesen idézem fel...
Csak pár nap telt el a kaland után. Mindennél jobban vártam az első közös szentesténket. Aznap délután már a Kedvesem 40 fokos lázzal csak feküdni tudott. Két nap azzal telt,hogy próbáltuk lejjebb vinni a hőjét. Harmad napra ügyelet, a negyediken már kórház...Sajnos ott sem találták a baj gyökerét,mindenféle fertőzés,vesekő gyanúval,rengeteg antibiotikummal harcoltak a betegséggel.
A szilvesztert vele tölthettem a betegszobában,mivel rajta kívül mindenkit hazaengedtek az ünnepekre...A magas láz csak nem csillapodott. A legrosszabb a kilátástalanság és a reménytelenség volt, hogy valaha megtalálják-e a kiváltó okot és ezzel együtt a terápiát.
Újabb egy hétre volt ahhoz szükség, hogy végre a ct-n kiderüljön,hogy a tüneteket egy tályog okozza,ami azonnali sürgős műtétet tett szükségessé.
A lábadozás hosszú és fájdalmas volt.
Rövid idő alatt mindketten közel kerültünk a másik parthoz.
A szerelmünk kiállta a próbát. Jóban-rosszban társak tudtunk lenni.
És ez mindennél fontosabb!
