Már több bejegyzés született a japán élményekből.
Annyira más kúltura,annyira más viselkedési normák!
Az első japán utam alkalmával történt. Akitában voltunk, viszonylag közel a tengerhez. Miután a városban már mindent megnéztünk,a leghíresebb , a város szélén álló kilátótornyukat is.
Igy a személyzet úgy döntött, kirándulunk a nagy vízhez. A part csalódás volt. A majdnem fekete homok, hínárok nem ösztönöztek a strandolásra.
Ketten úgy döntöttünk vissza is megyünk a városba. Inkább majd olvasással,alvással múlatjuk az időt.
Igen ám,de hogyan? Vonat csak órákkal később indult. Kiálltunk hát az országút szélére. Először a nem megfelelő oldalra, elfelejtvén a baloldali közlekedést..
Majd mikor már irányban voltunk,lengettük a karunkat az autóknak. Nagyon,kedves udvarias nép a japán. Mindenki mosolyogva visszaintegetett.
Végre egy meg is állt. Kézzel-lábbal elmagyaráztuk,hogy vissza szeretnénk menni Akitába. Barátságosan beinvitáltak a járműbe.
Valahogy kiderült, hogy az utasok közül való egyik hölgy angoltanár. De körülbelül úgy beszélte a nyelvet, mint valaki egy-két hónap tanulás után...
Fel is adta hamar. Az előttük haladó autó a barátaikkal haladt. Folyamatosan tartották a kapcsolatot rádión.
Minket nézett, beszélt a mikrofonba és rettentő jókat nevetett. Biztos érezték, hogy ez elég kínos nekünk,mert figyelmes felajánlást tettek,hogy a centrum helyett,inkább elvisznek bennünket egy nagyon nevezetes építményhez.
Ki is tettek minket annál a toronynál,ahol előző nap jártunk. Jókedvűen elbúcsúztak tőlünk.
Így majdnem akkora távolságra kerültünk a központtól, mint ahol felvettek, csak az ellenkező irányból...