Már máshol dolgoztam,de gyakran utaztam Pristinába.Mindig öröm volt találkozni a volt kollégákkal.
Hízelgő volt,milyen kedvesen fogadtak,kényeztettek.Ha volt rá lehetőség beültettek a comfort osztályra,a pilótákat is meglátogattam.
Azt éreztem,itthon vagyok és belesajdult a szívem,hogy már nem tartozom közéjük.
Egyik ilyen alkalommal történt,hogy az első sorban ültem.Egész úton nagy ajnározásban volt részem.
Tőlem pár szék távolságra egy férfi ült.Ismerősnek tünt,de nem tudtam hová tenni. Néha elkaptam csodálkozó pillantását,ahogy azt latolgatja,vajon ki lehetek,hogy ilyen megkülönböztető bánásmódban van részem.
Mikor megérkeztünk,fordult a kocka! A gép aljában az utastársamat hófehér cadillac várta.
Az esti hiradóból tudtam meg,hogy a híres olasz színésszel,Franco Néroval hozott össze a véletlen egy repülőút idejére.
Sajnáltam az elszalasztott alkalmat,hogy nem kértem (és adtam..... ) autogramot.
