Még mindig a felkelő nap országa, a cseresznyefa virágzásának ünneplőinek hazája.
A pezsgő Tokióban akartunk pénzt váltani.Betértünk egy nmzetközi bankba.Dőre módon azt gondoltuk,ez az a hely,ahol a kérés nem fog megelepetést okozni.
Okozott.Először is a hölgyeket kitessékelték egy külön váróba.Nem nekik való az ilyen jelentős és nagy horderejű esemény.Az egy urat,aki velünk volt nagyon udvariasan bekísérték egy külön szobába,amit párnázott ajtó védett.
Szavahihető ember,így nem kételkedem,hogy minden úgy történt,ahogy elmesélte.
Odabent a bankfiók igazgatója fogadta,hellyel kínálta,és amig a többi vezető beosztású alkalmazottra várakoztak,üdítőt,kávét is felszolgáltak.Miután összegyült a vezérkar,pár bevezető kérdés után,rátértek a lényegre,hogy mi is a látogatás célja.
Kollégánk akkor már igen csak küzdött az elfojtott nevetéssel,de próbált a helyzethez illő komolysággal válaszolni,miszerint 100 amerikai dollárért szeretne yent kapni.
Oh,semmi akadálya mondták csak pár nyomtatványt ki kell tölteni,ha nem gond....
A pár nyomtatvány megtöltött egy vaskos dossziét.Mit volt mit tenni,a srác szorgalmasan körmölt,annak reményében,hogy előbb-utóbb csak célhoz ér.
Az utolsó papíron szerepelt egy mező,ahová az útlevél számát kellett beírni.Na ez már nem volt olyan egyszerű,ugyanis a japánok fejcsóválva nézegették, az oda bekerült számokat,betűket. Összedugták a fejüket,tanácskoztak hosszasan.Mert az udvariasság fontos dolog,de azért becsapni csak nem hagyják magukat!
A gordiuszi csomót az a találékony banki alkalmazott vágta el,aki leleményesen bemásolta a kérdéses helyre a perforált ÚTLEVÉL szót.
Így már indenki elégedett volt,az ügyfél beazonosítható lett és ezután a pénz váltására is sor kerülhetett.....
