Szeretem a mézet.
Pár évvel ezelőtt egy kora nyári reggelen,a kislányom éppen indult otthonról.
Az előszobában rengeteg halott méh tetemre lelt ajtónyitáskor. A kiáltására én is odasiettem.
Fogtam a lapátot és a kisseprűt,hogy összeszedjem őket. Nem vettem észre ,hogy még volt közöttük olyan,amelyikben pislákolt némi élet. A haldokló párák felmásztak a lapát nyelén és több helyen is a tenyerembe szúrtak.
Amellett, hogy igen fájdalmas a döfésük,pillanatok alatt dagadni kezdett a kézfejem és percről-percre terjedt tovább a duzzanat.
Riasztó volt a látvány, ráadásul fogalmam sem volt hol áll majd meg a puffadás. Szerencsémre a könyökömnél volt a határ.
Nem vagyok nagy orvoshoz rohangáló, de aznap még volt ingatlanos munkám is, szerettem volna valahogy megszabadulni a terebélyes végtag látványától.
Sajnos a rendelőben sem tudtak semmi gyors segítséget adni, csak a megnyugtatás maradt, hogy 3-4 nap alatt magától lelohad.
Kénytelen voltam hát a súlyban is jelentősen megnövekedett alkarommal emberek közé menni.
Pont úgy festettem, mint Popeye a hatalmasra dolgozott izmaival.
De a mézet továbbra is szeretem. Az előállítóikkal meg azóta óvatosabb vagyok.
