Bizony telnek a
z évek,már a rendszeres torna ellenére sem minden olyan feszes.Az arcomon is nyomot hagy a múló idő.
De 20 éves koromban elhatároztam,hogy semmiféleképpen nem plasztikáztatok.Egyfelől,mert a ráncaim hozzám tartoznak,mindegyiknek története van.Másfelől,mert akkor fiatalon megtettem....és elég volt!
A 80-s évek elején nagy divat volt egyfajta hajfonás.Minden lánynak olyan frizurája volt,én is szerettem volna.Csak...Bizony az én fülem elállt,ráadásul az egyik sokkal jobban,mint a másik.Kitört az fékevesztett röhögés a tranzitban,mikor mégis engedtem a kísértésnek,és a trendi hajviseletben pompáztam.
Már addig is motoszkált bennem,hogy talán meg kellene operáltatni ezt a csúfságot,de akkor végleges döntés született.
Édesapám barátja fűl-orr-gégészként dolgozott,így ő vállalta a műtétet.
Előkészületként leborotválták a hajam körülbelül 4-5 centiméteres sávban.A beavatkozás érzéstelenítéssel történt,és háromnegyed órás volt.Közben hallhattam,milyen remekül szórakoznak az orvosok,asszisztensek.Ment a jópofa élcelődés arról,hogy az előző paciens,akinek a fülét varrták,azóta csak sapkában megy emberek közé...
Bekötötték e fülem,pont úgy,ahogy a fronton fejsérülést szenvedetteknek szokták.Iszonyúan fájt,bárhogy feküdtem,a nyomásra lüktetett a seb.
A következő reggelen az orvos levette a kötést,és mielőtt frisset tett volna rá,a tükörhöz kísért.Büszkén bíztatott,hogy nézzem csak, milyen szép fülecském lett.A látványtól hátra tántorodtam.Kopasz fehér koponyámon egy lilásszínű húsdarab lüktetett.
Szerencsére azért a duzzanat pár nap alatt lelohadt.A hajam viszont hosszú hónapokig növekedett pár centisre,mikor végre már érdemes volt a többit hozzá vágatni.
Azóta hordok rövid frizurát.
